Frissítsünk

Szóval, eddig megint nagyon sok dolog történt velem, szinte csak kapkodom a fejemet, hogy "ez meg mi volt?!" és "az meg mi volt?!". De jelenthetem, minden eddigi megpróbáltatást sikerült könnyen vennem, legyen szó konferenciáról, vizsgaidőszakról vagy lejárt lábakról, kirándulásokról esetleg nem alvásról. 

Sikeresen beléptünk a tavaszi szünetbe is, úgyhogy lassan itt az ideje behoznom a lemaradásaimat, de természetesen elsődleges szempontként a saját magamnak tett fogadalmamat igyekszem betartani, mégpedig, hogy itt Japánban bizony nem fogok egy helyben maradni vagy kimaradni valami olyan kalandból, amit örök életemre bánnék. Amúgy is csak egy életem van (már amit ugye ép ésszel be tudok fogni), úgyhogy ezt kell a lehető legjobban kitöltenem, hogy öreg koromban elmondhassam majd az unokáknak, hogy "öreganyátok biza' nem élt ám besavanyult életet!" :'D

Szóval, a szokásos tempóban fogom a bejegyzéseket produkálni, de úgy érzem, itt volt az ideje, hogy végre jelentkezzem 顔を出すくらいならするべきでしょう。。。 Meg aztán már a maximalista énem is igencsak lázadozik, hogy így elhanyagolom az otthoni olvasókat.

Gondolom, sokan ismerik a post it programot a számítógépen, nos a képernyőm már lassan ki sem látszik alóla, annyi pótolni valóm van, szóval itt az ideje. Főleg, mielőtt elfelejteném...

(mellesleg a jelentkezést az sem könnyíti meg, hogy kb. 2 hónapja az internet sevolt kategóriát üt meg a kollégiumban... tudom, tudom, Japánban vagyok, nem kéne panaszkodnom, de... amikor már a családdal is alig sikerül hetente egyszer felvennem a kapcsolatot hála a netnek, azért az eléggé bosszantó... -.-")

Volt egyszer egy karácsony...

Japánban a karácsonyt nem úgy ünneplik, mint ahogy odahaza. Kezdetnek például, a díszek, a csicsa, a bolti kirakatok, a "jajj, de jó lesz ez szerelmednek karácsonyra!" típusú szlogenek, minden megvan, és mindent elkezdenek november közepén. Azonban itt az üzleti fogásként kezelhető ünnepnek kell ezt tekinteni. Pont olyan, mint eredetileg a Valentin-nap. Mindenhol karácsonyi vásárok, amelyek valamelyest ugyan imitálják az európai hangulatot, egész jól is sikerül, de valahogyan ezt Japánban mégis másképpen sikerül kivitelezni. Az ízek természetesen nem ugyanolyanok, és ezen nagyon hamar túl tudja tenni magát az ember, ugyanis az árak megszemlélése után, inkább úgy dönt, hogy a sarki konbini kínálatához fog esdekelni könyörgő szemekkel. Szóval, marad a látvány, ami fergeteges lenne, ha nem lenne olyan nagy tömeg. Én élvezem a karácsonyi vásárokat, a kivilágítást, amíg nem kell feleslegesen bájologni rég nem látott és amúgy sem kedvelt rokonokkal, és odahaza is tömeg van, bőven, de amivel itt találkoztam, az többszörösen is kimeríti a heringparti fogalmát. 

Most mindenki képzeljen el egy ember-áradatot, ahol fotózni nem tudsz megállni, mert továbbsodor a tömeg. Megvan? Nos, megvagyunk! Ugyanis ekkora a tömeg többnyire. És ha még csak a sarkadra lépnek rá véletlen párszor, szerencsésnek érezheted magad. Vagyis ilyen tömeg fogadott minket Yokohama-ban, a képeket majd a Yokohama postban lehet meglesni (szemfülesek már itt elkezdhetnek várni, mert igen, a zsúfolt év végémben még oda is leugrottam!).

A suliban tanítás volt 24-25-én is, szóval valahogyan így alakult az a pár napom a téli szünetig: 

...nem tudom, emlékszik-e még valaki vagy, hogy írtam-e róla, de 12-én volt a sulis karácsonyi vásár, ahol gulyást kellett osztogatnunk, énekelnünk magyar karácsonyi dalokat (természetesen minimális beégéssel), és táncoltunk is. Nagy tömeg volt, hideg is volt, a szünetünkben el is szaladtunk kakaóért, és megnéztük, ahogyan a maláj lányok táncolnak maláj táncot, meg ahogy az egyik indiai lány segítségével indiai Bollywood filmzenékre táncoltak. Én ott sikoltoztam azért nekik, bár gondolom, nem hallották :D meg meghallgattuk Rút-ot, ahogyan szlovák népdalokat hegedül és énekel, aztán hazaslisszoltunk miután befejeztük a pakolást... (intermezzo vége)

24-én tehát első óra után visszajöttem a koleszba, mert az ebédszünetben karácsonyi parti volt, amelyet a tanszék/iskola szervezett nekünk. Volt sok finomság is, meg köszöntő, 100%-os habzó almalével...

Miután ezzel végeztünk, még tartottunk egy rövidke partit csak mi, magyar lányok, ahol elfogyasztottuk a korábbin kapott süteményünket. Én stílszerűen Zahheru torute-t választottam. Igen, igen, a jó öreg Sacher itt is megvolt hát. Illetve koccintottunk egy üveg benyúlt habzó almalével.

Miután ezt is elkövettük, elmentünk az este zárásaként még egy karácsonyi partira, ahol ettünk mindenféle jót, volt töltött káposzta is, és a házigazdáinknak cserébe banános-pudingos palacsintatortát varázsoltunk elő. Viszont nekem még ekkor vissza volt egy rövidke beadandó megírása, úgyhogy, hazaúton az egyik kedvenc és olcsó automatánkból vettünk kávét, hogy addig se fagyjunk szét, amíg hazaérünk, no meg addigra a kávé is a helyére kerüljön:

Rákövetkező napon pedig a tanár úr, aki korábban nagykövet volt, és iszonyatosan kedves, és zseniális ember, órán meglepett minket egy rögtönzött kis karácsonyi süti-tea-kávé partival (igen, 25-én még tanítás volt): 

Az én választásom erre a Mont Blanc-ra esett

Óra után pedig ellátogattunk Agahoz, egy kis forraltborozós-palacsintatortázós estére, ahol nagyon jót beszélgettünk, és végre kellemes hangulatban fogadhattuk a téli szünetet, amely előttünk állt...

Mellesleg, zárásként elmondhatom erre a karácsonyomra, hogy nagyon nem volt karácsony-érzésem, de a maga nemében, nagyon-nagyon is jó volt. Csak kár, hogy nem voltam ilyen karácsonyi kivilágítós parkban, nagyon szerettem volna menni, de sajnos nem volt rá időm, viszont ha valami kis esélyt látok rá, hogy elcsípjek egyet még, akkor mindenképpen dokumentálni fogom! ^^
Következőre az év végével és a szilveszterrel jelentkezem.

Kamogawa 3. - Sea World és hazaút

A Mizuta ház megtekintése után, az úgymond kemény munkánkat megkoronázandó, elvittek minket a Sea World-be, hogy egy kicsit szórakozhassunk. Na itt, nagyon sokszor éreztem azt, hogy szükségem lenne egy nagyobb memória-kártyára, ugyanis eléggé sok érdekeset láttunk, mi vidéki gyerekek :'D
Hozzá kell tennem, hogy persze az állatok ilyen nemű tartása és dolgoztatása lehet, hogy nem éppen ideális, de egy dolog legalább biztos, hogy őket nem fogják levadászni. Meg sajnos már amúgy sem ideális világban élünk, de a komoly filozófiai tartalmat most mellőzöm. Tehát... Sok-sok kép, és videó, ami összefoglalja a nap végét, és csak hogy feltegyük a pontot a  végére, azért, a lányok többsége, ha nem mindenki - beleértve jómagamat is - bizony elsírta magát egy-kétszer. ;-) Azért szép volt, na! Én nagyon élveztem, és azért ez nem egy Campona-szerű családi kirándulás lenne, az biztos! 

Az óceánba végtelenített tükrű medence

A létesítmény egyik kabalája

Gyilkos bálna-show

Újfent bento

 Az ebédünk megint bento volt, csak tengeri herkentyűkkel megfűszerezve, de be kell vallanom, bizony otthagytam a mini polipot és a kagylót paradicsommártásban. Ezzel a kettővel nem igazán sikerült még mindig megbarátkoznom, szerencsére nem sok alkalmam van rá... Mondjuk a tintahallal már egész szoros barátságra sikerült lépnem, egy olyan füstölt rágcsálnivaló személyében, amelynek hálaégnek füstölt parenyica-snack íze van! :D

Fókáék olyan jól elbeszélgettek egymással,
hogy mi egymást sem hallottuk

Először azt hittük, plüssök, és átverés, de kiderült, hogy csak
szunyókáltak!

Ahányszor megsimogatták az üveget, odanyomta a nóziját,
bizony, rozmár pajti kis törődésre vágyik...
bár lehetett volna élőben is simizni, nem csak üvegen át!

 Na, ez a delfin, vagyis még volt két lakótársa, nos ők nagyon jófejek voltak hárman, nem sokan mentek megnézni őket, így mikor mi odamentünk, azonnal érdeklődve úszkáltak felénk, és nyomták a fejüket neki az üvegnek, hogy simogassuk őket. Nagyon édesek voltak! Ott sírtunk velük egy picikét, hogy mennyire bemennénk melléjük.

És itt kaptam sikító-görcsöt...
 Bohóchal-parti! Olyan zseniálisan édes! Jaaaaaaj *.*

 Miután, megnéztünk mindent, vagyis csak azt hittük, észrevettünk egy kisebb beugró folyosócskát is, nos ekkor érkeztünk el medúza-földére. Ahol, színes izgő-mozgó, apró kis sereglettel találkozhattunk. Rengeteg fajta volt, de itt a fényképező kezdte feladni a harcot, én pedig nagy erőkkel tartogattam az óceánra.

Tavasszal belemegyek, biz'isten!

Hazafelé pedig a hétvégi csúcsforgalom miatt, a korábbi kb. 4 órás út helyett egy 6 és félórás út várt ránk, ha jól emlékszem. Viszont, miközben a hídon álló 13 km-es dugóban ültünk, sikerült, ezeket a felvételeket elkészítenem - buszból kifelé:

A hosszú nap után szépen hazabattyogtunk a suli elől, kezünkben a maradék rágcsával, amit az út végén odaadtak nekünk, és elkönyvelhettük magunkban, hogy bizony egy nagyon jó kis csapatépítő eseményen vehettünk részt. (Nem mellesleg figyelmébe ajánlanám az otthoniaknak is, hogy ezt lehet így is...)

És itt a videó, amelyet ezen a délutánon készítettem:

Kamogawa 2. - Rizsföld fesztivál, ódon szülőház

Tehát, ott tartottunk, hogy éppen belevetettük magunkat az esti programokba... (Képekben gazdag bejegyzés, és még videó is lesz a végén)

Elmentünk a Kamogawa-i Tanada no Yorumatsuri-ra (Tanada no Akari), ami igazából egy éjszakai rizsföld-fesztivál, méghozzá a "felvilágítós" fajtából. Tehát, megérkezünk még világosban, semmi extrém, csak kisebb-nagyobb parcellák, körbe-körbe rakva apró LED-es fáklyákkal. Aztán ahogy elkezdett sötétedni, megértettem, miért is akkora a tömeg, miért a rengeteg profi fényképezőgép és kamera, és miért a színpad!

Könnyek szöknek a szemembe, ahogyan visszaemlékszem. A rizsföldeket ünnepelni, és így tartani a hagyományokat! Egyszerűen csodálatos látvány volt, ahogyan apránként a sötétedő éggel párhuzamosan elkezdtek a fáklyák meggyúlni, és bevilágították az októberi parcellákat. Csodálatos látvány volt!

Mellette pedig hagyományos zene kíséretében a színpadon táncos produkciók folytak, amelyek metaforikusan a rizs növekedését, termesztését és aratását szemléltették.

Impozáns belépőjegy

Ekkor még nem is sejtettük...

... hogy ezek a pici kis fáklyák...

... apránként ...

... ilyen varázslatos látványt tárnak majd a szemünk elé!

A táncos műsor pedig tökéletesen kiegészítette az estét!

Miután alaposan átfagytunk a nem túl vastag, októberi hőségre bekészített öltözetünkben, végül bepattantunk a buszba, hogy a szállás felé vegyük az irányt, vagyis csak bepattantunk volna, ha el nem tévesztettük volna a buszt. A bácsi nagy kellemesen elkezdett minket felengedni, mire a buszba belépve jöttünk rá, hogy a cuccok meglehetős különbözősége miatt, mi bizony a Josai International University pajtik buszába próbáltunk meg "orvul" behatolni, végül észrevettük 2 másodperc után, hogy ez nem a mi buszunk, és sipirceltünk is lefelé, és felszálltunk a mögötte lévő buszra, ami meg már a mienk volt. Azt hiszem, nem kellett volna olyan jókedvűen énekelni lefelé a 67-es utat. :'D

Aztán megérkeztünk kisebb utazás után az AWA learning Center-be, ami a szállásunkat képezte arra az estére, mondanom sem kell, hogy egész csinatos kis szobában alhattunk (viszont az ágyikók úgy be voltak tömködve, hogy majdnem nem is sikerült elsőre belehuppannom az ágyba :'D):

A vacsora! Nyamm!

Kissé bizarr volt a rákfejben tálalt gratin, de ízlett!

Washitsu a társalkodóban

Terem másik felén nyugatias rész

AWA Learning Center

Éjjel pedig még összeültünk a lányokkal egy kicsit beszélgetni, aztán másnap reggel egy könnyed főttkajás (nehéz megszokni, de legalább később lesz éhes az ember) reggeli után (hal, rizs, leves, meg rántotta és egyebek), elindultunk, hogy megnézzük az aznapi első programunkat. Igen, a történetben itt már október 19-e van! :D

Szóval a Josai University alapítójának Mizuta Mikio-nak a szülőházát tekintettük meg, egy nagyon kedves és aranyos bácsi kíséretében, aki a házat gondozza. Hihetetlen, hogy az a ház ennyi ideje áll! Gyönyörű és mindenhonnan árad belőle a hagyomány! És a fenntartásához csak X évente szükségeltetik egy tetőcsere, meg a napi befűtés a tűzhelybe, ami konzerválja folyamatosan a tetőszerkezetet. Nagyon tetszett, főleg, hogy mellette volt egy bambuszerdő *.*

A ház maga

Tetőszerkezet

Nem semmi portája van!

 Ezenkívül megnéztük a családi temetőt is, de a jó ízlés és egyéb okok miatt, arról nem közlök fotókat.

Hamarosan folytatjuk a történetet, addig is, itt a videó, ami ide kapcsolódik: